2011. január 29., szombat

Aki csak „fizetségért" becsületes, az valójában nem becsületes

A becsületességnek nincsenek fokozatai. Valaki vagy becsületes,
vagy pedig nem — köztes állapot nincs. A becsületesség nem
olyasmi, amire csak megfelelő „fizetségért" hajlandó az ember. A
becsületesség önmaga jutalma, és egyben az emberi magatartás leghatékonyabb
formája. A becsületes embernek sosem kell azon idegeskednie,
kinek mit hazudott, sosem kell amiatt aggódnia, hogy
egyszer rajtakapják, ezért energiáit fontosabb dolgokra fordíthatja.
Tedd szokásoddá, hogy mindenben becsületesen jársz el! Ha
nem mondhatod azt, amit igaznak tartasz, ne mondj semmit! Ne feledd:
az ártatlannak tűnő apró hazugságok egy idő után önálló életet
kezdenek élni. Egy apró hazugságnak, hogy megbújjon, szüksége
lesz egy nagyobbra, aztán még nagyobbra és még nagyobbra. Tartózkodj
ezért a legnagyobb hazugságtól, hogy más akarj lenni, mint
aki vagy! Ne tégy soha olyat, ami nem a lényedből fakad, és akkor
sosem kell majd idegeskedned.

2011. január 25., kedd

jó és rossz

Senki sem annyira jó, hogy ne lenne benne valami rossz. Senki sem olyan rossz, hogy ne lenne benne valami jó. Az ember nagyon bonyolult teremtmény. Sok vallásos mű és nagyszerű irodalmi alkotás tükrözi azt az állandó küzdelmet, ami a jó és a rossz között folyik bennünk. Ez a küzdelem olyan ősi, mint maga az emberiség. Mégis, miközben önmagunkban elismerjük ezt
a belső harcot, túlságosan is gyorsak vagyunk mások elítélésében. A pszichológusok szerint nincs olyan egyén, aki mint személy rossz lenne. Csak rossz magatartás van. Figyelj arra, ami jó benned — és jó másokban! Erősítsd azokat a vonásaidat, amelyek jellemed pozitív építőelemei, közben nyesegesd azokat, melyek javításra szorulnak. A kert növényeihez hasonlóan,
a jellem vonásai közül is azok erősödnek meg, amelyek megkapják
a szükséges „táplálékot", nedvességet, fényt, melyeket állandóan
gyomlálgatunk, hogy korlátlanul fejlődhessenek.

2011. január 18., kedd

a pénz befolyása

A pénz befolyása vagy jó vagy rossz. Ez attól függ milyen a jelleme annak, akinek a birtokában van.
A pénznek nincs jelleme, nincs személyisége, nincs értékrendje.
„Viselkedése" csupán birtokosa szándékait tükrözheti.
Képes kórházakat, iskolákat emelni — de lehet vele játszani a ruletten, elszórható jelentéktelen dolgokra. A pénz képes múzeumokat építeni, amelyek nagyszerű műalkotásoknak adnak otthont, emelhet csodálatos templomokat — vagy felhasználható arra, hogy a halál,
a rombolás minél hatékonyabb eszközeit állítsuk elő.
Gazdagságodat használd fel jellemed nemesítésére! Tégy félre
rendszeresen bizonyos összeget, amivel másokat segítesz. Válassz ki egy jótékonysági egyesületet, vagy egy ügyet, amit szíveden viselsz, aztán segítsd a pénzeddel és az időddel ezt az ügyet. Az ilyen nemes tettek igazi haszonélvezője mindig az, aki ad, nem pedig az,
aki kap.

2011. január 14., péntek

önbecsapás

Ha már mindenáron a becsapáshoz kell folyamodnod, vigyázz, hogy sose csapd be legjobb barátodat — vagyis önmagadat! Szándékaid, vagyis céljaid, álmaid, törekvéseid jobb megértése
lehetővé teszi, hogy jobban megértsd embertársaidat. Ezért kritikus fontosságú, hogy mindig őszinte légy önmagaddal. Önmagad becsapásával rálépsz arra az útra, amely jellemed szétrombolásához vezet. Kezdetét veszi az a magatartás, amit racionalizálásnak hívunk,
és amelynek az a célja, hogy igazold az elfogadhatatlan magatartást. Tégy meg mindent, hogy olyan valakivé válj, akinek szilárd
a jelleme, akit valóban tudsz tisztelni és szeretni. Ha nem tiszteled önmagad, hogyan várhatod el, hogy mások tiszteljenek? Lépj
hátra, és vizsgáld meg elfogulatlanul a viselkedésedet. Tedd fel magadnak
a kérdést: „Olyan valaki vagyok, akivel szívesen együtt élnék
egész életemben?" A szilárd jellem kialakítása ugyanolyan folyamat,
mint bármilyen más cél megvalósítása. Határozd meg, hová
akarsz eljutni, aztán készíts tervet, milyen úton juthatsz el oda.

káromkodás

A káromkodás az elégtelen szókincs vagy a gyenge ítélőképesség, vagy mindkettő következménye. Mark Twain egyszer azt mondta, hogy „a megfelelő szó és a
majdnem megfelelő szó közötti különbség akkora, mint a kard és a kardvirág közötti különbség". Mindig helytelen, ha káromló szavakat használsz, különösen olyanok társaságában, akik alig ismernek téged. Bővítsd állandóan a szókincsedet: olvass sokat, és gyakorold, hogyan fejezheted ki magad egyszerűen, világosan és szabatosan. Szókincsed növekedése szélesíti látókörödet és gondolkozásod fegyvertárát, hiszen a szavak pontos tartalmának ismerete azt jelenti, érted a mögöttük húzódó fogalmakat. Gazdálkodj úgy az időddel, hogy mindennap legyen időd tanulásra és elmélkedésre!

2011. január 13., csütörtök

a dicsekvés általában a kisebbrendűségi komplexus öntudatlan beismerése

A valóban hozzáértő embereknek nincs szükségük, hogy eredményeikkel dicsekedjenek. Tetteik önmagukért beszélnek. Amikor dicsekszel a teljesítményeiddel, valójában azt közlöd másokkal,
hogy nem vagy biztos magadban, és nem tudod, mennyire értékel a világ. Tommy Lasorda, a híres baseballedző egyszer azt mondta,
hogy háromféle ember van. Vannak, akik néznek, vagyis csak nézik, ami történik, aztán vannak, akik tűnődnek, vagyis azon törik a fejüket,
mi is történt, és vannak, akik cselekednek, vagyis akik a lehetőségeket valósággá változtatják. Igyekezz ez utóbbiak közé tartozni! Ha megmutatod másoknak, mire vagy képes j o b b an fognak tisztelni,
mint ha csupán elmondod nekik, mit tettél. Szavaiddal mindenki
vitába szállhat, de a tetteid önmagukért beszélnek.

akit csodálsz - utánozd

Válassz ki valakit, akit csodálsz, és utánozd őt! Ez lehet egyfajta hős-imádat, ám jellemednek hasznára lesz.
A csillogó szemű hős-imádat és a megfontolt magatartás-utánzás között az a különbség, hogy ez utóbbi esetben képesek vagyunk megítélni, melyek a számunkra kívánatos jellemvonások és melyek
azok, amelyek már nem olyan jók. Hősünk sem lehet tökéletes — egyikünk sem az.
Sose feledkezz meg arról, hogy mindnyájan emberek vagyunk! Bocsásd meg hőseidnek, ha tévednek, és folytasd az igyekezetedet, hogy kifejleszd magadban azokat a vonásokat, melyeket tisztelsz bennük. Szélesíteni fogja a látókörödet, és segít magasabb célokat kitűznöd, ha összehasonlítod jellemedet azokéval, akik sikeresek voltak a területeden. Ha világosan látod, mit értek el, és milyen jellemet fejlesztettek ki magukban, pontosabban fogod látni azt is, hogyan
javíthatod saját teljesítményedet.

vannak, akik hasonlóak egy rossz órához. Teljesen megbízhatatlanok

Irreális lenne egy olcsó, tömegáruként gyártott órától azt várni, hogy olyan pontos legyen, mint egy gondosan elkészített Rolex.
Nem ugyanazokból az anyagokból készülnek, és messze nem olyan mesteri hozzáértéssel. Ennek ellenére sokan úgy gondolják, szükségtelen ugyanilyen gondossággal foglalkozniuk legfontosabb eszközükkel,
tőkéjükkel, tulajdonukkal: önmagukkal.
Ne bízz a véletlenre egy olyan hihetetlenül fontos dolgot, hogy milyen a jellemed! Válaszd ki azokat a jellemvonásokat, amelyeket másokban csodálsz, aztán láss neki, és fejleszd ki őket magadban.
Ne bátortalanodj el, ha hibázol! A jellem fejlesztése egész életet igénylő folyamat. Szerencsére, minél többet dolgozol jellemed fejlesztésén, annál nagyobb jártasságra teszel szert ebben a nem
könnyű mesterségben.

szilárd jellem

A szilárd jellem erős fegyver, mert biztosítja számunkra az erőt, hogy úrrá legyünk az élet súlyos megpróbáltatásain, és megakadályozzuk,
hogy azok magukkal vigyenek minket a mélybe. PLB nélkül az élet a bizonytalanságok vég nélküli sora. Ezt időről időre súlyos megpróbáltatások tarkítják, melyek egész lényünket alapjaiban rázzák meg. A megpróbáltatások lehetnek anyagi természetűek,
személyes tragédiák, betegségek. Mindegyikkel külön-külön kell megbirkóznunk, méghozzá minél gyorsabban. A válságok sikeres kezelésének legbiztosabb módja, hogy a megoldásra, nem
pedig a problémára, esetleg annak okára koncentrálsz, vagy azt kutatod, kit hibáztathatsz a bajaidért. Gyorsan fel kell mérned a károkat, szemügyre kell venned a lehetséges megoldásokat, és halogatás
nélkül neki kell látnod a cselekvésnek: az optimális megoldás megvalósításának.
Ha megtanulsz félelem nélkül szembenézni az élet
megpróbáltatásaival, tényszerűen közelítve hozzájuk, napról napra
eredményesebb és erősebb személyiséggé válsz.

minden gondolat, amit magadévá teszel, jellemed szerves részévé válik

A gondolatok — dolgok. Minden gondolat — legyen az rossz
vagy jó — az energia sajátos formája, amely előnyükre vagy hátrányukra befolyásolja azokat, akik a birtokába jutnak. Még ennél is fontosabb, hogy gondolataid hatással vannak rád. Attól függően válsz ilyen vagy olyan emberré, hogy időd legnagyobb részében milyen
gondolatokat táplálsz. Ha a sikerre gondolsz, ezzel magadhoz vonzod a siker jelentős adagját. Ez fordítva is igaz: ha a kudarcra és a kétségbeesésre gondolsz, szerencsétlen és sikertelen leszel. Ahhoz,
hogy gondolataidat pozitív kerékvágásban tartsd, keményen meg kell dolgoznod. Minden olyan esetben, amikor a negativizmus kezdi belopni magát a lelkedbe, tudatosan határozd el, hogy törlöd a negatív gondolatokat, és azokat pozitív ellenpárjukkal helyettesíted.
Aztán tedd is ezt, még ha néha ez nem is tűnik könnyűnek.

a hírnév azt mutatja, hogyan vélekednek rólad az emberek. A jellemed viszont azt, hogy ki vagy valóban

Mindenki szeretné, ha a híre és a jelleme egybeesne, de koncentrálj a jellemre! Esetenként becsaphatsz másokat arra nézve, ki is vagy valójában, ám tartósan ez ritkán sikerül. Annak legbiztosabb módja, hogy hírneved és jellemed egybeessen, az, ha olyan életet élsz, ami garantálja, hogy semmi sem hozhatna zavarba, ami esetleg
az újságok címoldalán megjelenne rólad. A szilárd jellem azt jelenti, hogy az ember nem alkalmaz erkölcsi kiskapukat, „átvágásokat", még ha mindenki ezt teszi is. A szilárd jellem titka az, hogy azért teszel dolgokat helyesen, mert helyes dolognak tartod, ha ezt teszed.

egy ember jelleméről sokat mond, hogy milyen társaságot választ

Amint a közmondás szól: „Madarat tolláról, embert barátjáról." Általában olyan barátokat és üzlettársakat választunk, akik ugyanazokat a dolgokat kedvelik, mint mi, akiknek értékrendje hasonló a
miénkhez. Ha boldog, pozitív és eredményes társakat választasz, jó esélyed van rá, hogy hamarosan te is boldog, pozitív és eredményes leszel. Sajnos ennek a fordítottja is igaz. Boldogtalan, negatív, destruktív
emberek magukkal rántanak a mélybe.
Igyekezz minél több időt tölteni PLB személyekkel, olyanokkal, akik Pozitív Lelki Beállítottsággal rendelkeznek! Ha munkád megköveteli,
hogy negatív emberekkel légy együtt, igyekezz ezt az időt minél rövidebbre szabni, de ami a legfontosabb, ne engedd, hogy negatív megnyilatkozásaikkal elbátortalanítsanak! Ehelyett mutasd
ki saját PLB-det.

a megbízhatóság a szilárd jellem első építőköve.

A jellemes emberek azt teszik, amit ígértek, akkor, amikorra
ígérték, és a megállapodott feltételek szerint. Ők a vezető egyéniségek. Azok, akikhez mások iránymutatásért fordulnak, mert bizonyították, hogy embertársaikkal törődnek és meg lehet bízni bennük. Ha tiszteled magad annyira, hogy akkor is tartod az ígéreted, ha ez kényelmetlen számodra, mások is tisztelni fognak. A megbízhatóság, a jellem más vonásaihoz hasonlóan — szokás. Láss már ma hozzá — az új év első napján — a megbízhatóság szokásának megszilárdításához. Ha halogatod ígéreteid beváltását, vagy ezt nehéznek találod, kezdd apró dolgokkal! ígérd meg magadnak,
hogy ma sehonnan sem késel. Oszd be úgy az idődet, hogy
önmagadnak tett ígéretedet meg is tudd tartani. Hamarosan azt fogod látni, hogy más ígéreteket sem lesz nehéz megtartanod.