2013. április 13., szombat
Az előrejutásra képtelen embereknek két típusa van. Az egyikhez azok tartoznak, akik csak azt teszik, amit mondanak nekik, a másikhoz pedig azok, akik nem teszik meg, amit mondanak nekik.
Nehéz eldönteni, mi az elkeserítőbb: sodródni egyik munkahelyről
a másikra, mert mindig az elsők között bocsátanak el, vagy monoton
ismeretlenségben robotolni éveken át ugyanazon a munkahelyen.
Az első annak következménye, hogy nem teszed meg, amit
mondanak, a másik annak következménye, hogy csak azt teszed
meg, amire utasítást kapsz. Egy ideig meg lehet élni abból, hogy a
fenti út valamelyikét követed, ám aligha remélheted, hogy előbbre
fogsz jutni. Ma, a magas technikával felszerelt, felvilágosult irányítási
filozófiával rendelkező munkahelyeken a személyes kezdeményezés
sokkal fontosabb, mint korábban, az ipari forradalom idején.
Azokban az időkben az utasítások pontos végrehajtásának képességét
igen sokra becsülték. Ez ugyanis elengedhetetlen volt a vállalat
eredményes működéséhez. A technológia fejlődésével egyre több
felügyeleti funkció válik feleslegessé, mindnyájunktól azt várják,
hogy kevesebb erőfeszítéssel többet produkáljunk, magunk döntsük
el, mit kell tennünk, és azt meg is tegyük. Ne várj hát, amíg megmondják,
mit kell tenned! Ismerd meg a vállalatodat, és végezd a
munkádat olyan kiválóan, hogy képes légy előre látni, mit kell még
megtenned — aztán tedd is meg!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése