2012. december 8., szombat

Egy vak fiú úgy szerzett diplomát, hogy Braille-írással jegyzeteket készített az előadásokról, ezeket több példányban legépelte, és eladta évfolyamtársainak, akiknek jobb volt a szemük, viszont gyengébb volt az ambíciójuk

Az élet egyik nagy rejtélye, hogy emberek, akik mindennel rendelkeznek — jó kapcsolatokkal, kiváló képzettséggel, széles körű tapasztalattal —, gyakorlatilag képtelenek valamit is elérni, míg mások, akiknek minden apróságért keményen meg kell küzdeniük, a siker hihetetlen magaslataira emelkednek. Úgy tűnik, minden az elhatározáson múlik. Ha rendelkezel a sikerhez szükséges akarattal, valahogy mindig találni fogsz hozzá egy utat, tekintet nélkül arra, milyen akadályokkal találkozol. Hogyan állsz te ezzel? Képes vagy mozgósítani minden energiádat és képességedet a siker érdekében, vagy híján vagy az ambíciónak? Rajtad kívül senki sem képes felébreszteni benned a te sikeredhez szükséges vágyat. Ha erős belső ösztönzést érzel, képes leszel észrevenni magad körül azokat a dolgokat, melyek segíthetnek célod elérésében. Cél és ösztönzés nélkül ezek elkerülték volna a figyelmedet.

2012. november 17., szombat

Aki panaszkodik, hogy sosem kap lehetőséget, valószínűleg nem rendelkezik azzal a bátorsággal, hogy azt megragadja

Thomas Edison egyszer megjegyezte, hogy az emberek többsége nem ismeri fel a kínálkozó alkalmakat, mert ezek gyakran azt követelik tőlük, hogy dolgozzanak. Egy lehetőség, egy kedvező alkalom kiaknázása igen gyakran sok munkát igényel, és vállalni kell annak kockázatát is, hogy az eredmény nem az lesz, amire számítunk. Akár aktívan kezdeményezel, akár passzívan vársz, előbb-utóbb mindig eljutsz ahhoz a ponthoz, amikor vagy élsz a lehetőséggel, vállalva az ismeretlennel járó kockázatot, vagy hátat fordítasz neki. Senki sem tudja előre megmondani, hol lesz ez a pont. Csak magad döntheted el, mikor érkezett el a pillanat, amikor lépned kell: bátorságot kell gyűjtened, és meg kell ragadnod az alkalmat.

2012. október 28., vasárnap

A túlzott óvatosság ugyanolyan rossz, mint az óvatosság teljes hiánya. Gyanút ébreszt másokban.

Ha azt akarod, hogy mások bízzanak benned, viselkedéseddel bizalmat kell ébresztened! Ha annyira óvatos vagy, hogy sosem próbálkozol semmi újjal, ez legalább annyira rombolja a hiteledet, mintha minden óvatosságot félretéve kísérletezni kezdesz, mielőtt komolyan mérlegelnéd a következményeket. (A legtöbben az ilyen magatartást azonosítják a kiegyensúlyozott ítélőképesség hiányával.) Ügyelj azonban arra, hogy ne válj az „analízis-paralízis" áldozatává! Tanulj meg különbséget tenni a tények és a vélemények között, és gondoskodj arról, hogy döntéseid megbízható, tényszerű információkon nyugodjanak. Aztán cselekedj!

2012. október 6., szombat

Ahhoz, hogy szert tégy az irányításhoz szükséges tekintélyre, az erős hangnál valamivel többre van szükséged

Margaret Thatcher egy alkalommal megjegyezte, hogy tekintéllyel bíró személynek lenni hasonló ahhoz, hogy valaki lady. Ha arra kényszerülsz, hogy azt mondd másoknak, az vagy, akkor nem vagy az. A valóban nagy vezetők a viselkedésükkel, nem pedig hangjuk erejével vívják ki mások tekintélyét. Mások tiszteletét azzal vívod ki, hogy tisztelettel viseltetsz irántuk. Kövesd az Aranyszabályt, ahogyan másokkal bánsz, és el fogod nyerni őszinte lojalitásukat. Ha olyan posztot akarsz, ahol hatalmad van mások felett, először bizonyítanod kell, hogy méltó vagy erre. Bizonyítanod kell számukra, hogy szíveden viseled a sorsukat, hogy vezetőjükként az érdekükben tevékenykedsz. Egy jó parancsnok először mindig azt nézi, csapatai el vannak-e látva minden szükségessel, és csak aztán foglalkozik saját igényeivel. Olyan tanulság ez, amiről emberek igen gyakran megfeledkeznek, miközben tülekednek a csúcs felé. Ha te is „feledékeny" vagy, nehéz lesz végigjárnod a sikerhez vezető utat.

2012. szeptember 14., péntek

Aki akkor is keményen dolgozik, amikor a főnök nincs a láthatáron, jó úton van, hogy egy jobb munkát kapjon

Elhamarkodott következtetés azt gondolni, hogy magasabb pozícióba juthatsz, ha csak akkor teljesítesz kiemelkedően, amikor mások is látnak. A teljesítmény legfontosabb normái azok, amiket magadnak állítasz fel. Ha magaddal szemben magasabb követelményt támasztasz, mint amit a főnököd elvár tőled, nem kell amiatt aggódnod, hogy esetleg elveszted az állásodat. Ha az általad támasztott magasabb követelmények szerint teljesítesz, az előléptetésed nem fog sokáig váratni magára.

2012. augusztus 25., szombat

A munkahelyi lógás megrövidíti a munkaadódat, de még inkább megrövidít téged

Vannak, akik több energiát fektetnek abba, hogy kibújjanak egy munka alól, mint amennyi ahhoz kellenne, hogy tisztességesen elvégezzék. Hihetik, hogy átverték a főnöküket, de csak magukat verik át. Egy munkaadó nem feltétlenül ismeri egy munka minden részletét, de egy jó menedzser tudja, milyennek kell lennie az eredménynek. Biztos lehetsz abban, hogy ha előléptetésről vagy jól fizető feladatok kiadásáról lesz szó, a lógósok nem számíthatnak a figyelemre. Ha szorgalmasan és jól végzed a munkádat, ennek nemcsak az lesz az eredménye, hogy elismernek és jobban díjaznak, hanem megtanulod azt is, hogyan lehet jobban elvégezni egy feladatot. Jártasságod, hozzáértésed növekedésével egyre fontosabb leszel a munkaadódnak. Szert teszel a legfontosabb előnyre: arra a magabiztosságra, ami annak tudatából fakad, hogy a szervezet számára fontos képességek birtokában vagy.

2012. augusztus 4., szombat

Ne irigyeld a másik pozícióját, ha még nem vagy felkészülve rá, hogy vállald az adott pozícióval járó felelősséget!

Hányszor fordul elő, hogy szétnézve magad körül ezt gondolod: „Ha lehetőséget kapnék rá, bármelyik munkát el tudnám végezni, méghozzá jobban, mint ezek!" Nem gondolsz azonban arra, mekkora árat fizettek ezek az emberek azért a tudásért és tapasztalatért, ami lehetővé tette, hogy betöltsék ezeket a posztokat. Könnyű „hétfői jobbszélsőnek" lenni, és arról beszélni, mit kellett volna tenni annak a fickónak, amikor öt méterre a kaputól ott pattogott előtte a labda. Sokkal gyümölcsözőbb azonban, ha elismered mások eredményeit, és tiszteled őket a jól végzett munkáért. Ha szeretnél nagyobb elismeréssel járó posztra kerülni, bizonyítsd be társaidnak és feletteseidnek, hogy számítani lehet rád! Világunkban azonban azokat ismerik el a legbőkezűbben, akik minden körülmények között teljesítik, amit ígértek.